Még 2018. január 6-án került sor az új pannonhalmi főapát megválasztására. A friss bejelentés szerint Ferenc pápa, elfogadva a főmonostori konvent választásának eredményét, 2018. február 16-án Cirill atyát pannonhalmi főapáttá, illetve a Pannonhalmi Területi Apátság ordináriusává nevezte ki.
Hortobágyi Cirill a 996-ban alapított monostor 87. apátja, Szent Asztrik apát nyolcvanhatodik utóda. A mindenkori pannonhalmi főapát a Magyar Bencés Kongregáció prézes apátja egyben. Az új főapát benedikálására március 21-én, Szent Benedek atyánk tavaszi ünnepén kerül sor.
Kapcsolódó
Várszegi Asztrik, a főapátság korábbi vezetője november közepén jelentette be, hogy 2018 elején átadja főapáti feladatait az utódjának.
Az 58 éves Hortobágyi Cirill 1977-ben öltötte magára a bencés szerzetesi ruhát. Katonai szolgálata után 1979-től 1983-ig a Szent Gellért Hittudományi Főiskola hallgatója volt Pannonhalmán, ahol teológus és hittanár végzettséget szerzett, 1983 és 1988 között az ELTE biológia-földrajz szakos hallgatója volt, 1988-ban végzett középiskolai tanárként.
Azóta folyamatosan tanít a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban. Jelenleg a hetedik évfolyam osztálybencése is; 1991 óta főmonostori perjel, 1993-tól a főapát gazdasági helyettese is. Utóbbi tisztségében a főapátság szociális, oktatási és kulturális intézményei felett a fenntartói jogokat, a főapátság vállalkozásai felett a tulajdonosi jogokat gyakorolja.
Kép forrása: Pannonhalmi Főapátság
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Milliárdokat öl őrületes fegyverbeszerzésbe Oroszország szomszédja, keletről hozzák a rakétavetőket
Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter