Három okból is jelentős emelkedést érhetnek el az idén a magyar nyugdíjak. Az inflációs kompenzáció, a nagyobb növekedés miatt járó nyugdíjprémium és a 13. havi nyugdíj visszaépítése miatt a nyugdíjak átlagos emelkedése az idei év végére, 2021 decemberére elérheti a 9-10 százalékot - számolta ki a VG.
A magyar nyugdíjrendszer lényege, hogy a juttatások vásárlóerejét az inflációhoz kötött emelés biztosítja. Azonban a hazai struktúra problémája, hogy a költségvetést előre tervezik meg az emelésekkel, év elején egy becsült inflációs értékre számolják azt ki. Az idén év elején számolt 3,6 százalék helyett az idei infláció a gyakorlatban magasabb lett, egyelőre 4,3 százalékos a várakozás a novemberi kompenzációra.
Létezik a még a 13. havi nyugdíj Bajnai-kormány általi kivezetésekor beiktatott nyugdíjkompenzáció is: ez akkor jár, ha 3,5 százalék feletti a GDP-növekedés. A nyugdíjprémium összege a most kormányzatilag biztosra vett 5,5 százalékos növekedésnél esetében 40 ezer forintot jelenthet, amelynek teljes költségvetési költsége 100 milliárd. Ha GDP-növekedés 7 százalék, akkor a prémium 70 ezer forint, a teljes fiskális költség 180 milliárd. 7,5 százalékos növekedésnél pedig a nagy többség a maximumot, 80 ezer forintot kapja meg - írja a portál.
A nyugdíjemelés pedig már figyelembe veszi a 13. havi nyugdíjakat is. Ebből idén még csak egy hétnyit fizetett az állam februárban, de az Orbán Viktor vezette kormány tervei szerint 2022-ben már egy havi ellátás fele járna. Viszont jövőre az emelésbe ezt is beleszámítják, így idén év végére a 9-10 százalékot is elérheti a nyugdíjak növekedése. 2021-ben az átlagos öregségi nyugdíj összege 150 571 forint, így akár 14-15 ezer forint is lehet a pluszpénz összege egy hónapban.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)