Érdemes ismerni a nyugellátásokkal kapcsolatos méltányossági lehetőségeket még azoknak is, akik maguk nem érintettek. A családjukban, vagy tágabb ismeretségi körükben akadhat ugyanis olyan nehéz helyzetű érintett, akinek e tudással felfegyverkezve megpróbálhat segíteni - kezdi tájékoztató cikkét az Adó Online az igényelhető könnyítésekről, segítségekről.
Talán a legtöbbeket érdeklő lehetőség, hogy a magyar nyugdíjrendszerben mód van kivételes nyugellátás-emelésre, amely kérvényre engedélyezhető. Ezt azok kaphatják meg, akik az öregségi nyugdíjkorhatárt elérték, nyugellátást is kapnak már, vagy megváltozott munkaképességű özvegyek, netán fogyatékkal élő, illetve tartósan beteg vagy legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodó özvegyek, továbbá az árvák, akinél a nyugellátás és rendszeres pénzellátás együttes havi összege nem haladja meg a 85 000 forintot.
Kapcsolódó
Előnyt élveznek a portál összefoglalója szerint azok, akik hosszú szolgálati időt teljesítettek. Szintén kiemelt helyzetben vannak a 70 éven felüli személyek, továbbá azok, akik saját háztartásában vér szerinti vagy örökbefogadott gyermeket nevelnek. Hátrébb sorolják viszont azokat a kérelmezőket, akik kaptak már kivételes nyugellátás-emelést. A kérvényezésre három évente van lehetőség.
A méltányossági nyugdíjemelés összege legalább a nyugdíjminimum 10 százaléka, ami 2020-ban alig 2850 forint, de legfeljebb csak 25 százaléka adható a minimális juttatásnak, ami 7125 forint havonta.
Évente egyszer segély is kérhető
Egyszeri segély is engedélyezhető a nyugdíjasoknak évente egyszer, ha az életben maradására - a törvény megfogalmazásában létfenntartását - veszélyeztető helyzetbe kerül. Másik feltétel még, hogy a havi jövedelme nem haladhatja meg a 75 000 forintot, ha a közeli hozzátartozójával közös háztartásban, vagy a 85 000 forintot, ha egyedül él.
Az egyszeri segély összege legalább 15 000 forint, legfeljebb a nyugdíjminimum másfélszerese, azaz 2020-ban 42 750 forint lehet.
A kérelemhez mellékelni kell a kérelmet megalapozó dokumentumokat (pl. gyógyszerköltségekre vonatkozó igazolások) is. A kérelem elektronikus úton is előterjeszthető, azaz az ügyfélkapun keresztül, ha az érintett személy rendelkezik az ennek használatához szükséges azonosító kóddal.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra