Amint teljesülnek a nők kedvezményes nyugdíja feltételei, célszerű haladéktalanul igényelnie a nyugellátást annak a hölgynek, akinek a személyes helyzete ezt indokolja, vagyis nincs munkája vagy nem megfelelő a munkahelye, vagy a munkáltatója nem kívánja tovább alkalmazni, esetleg törékeny az egészségi állapota, vagy a munka helyett inkább a családjával, az unokáival vagy a saját kiteljesedésével foglalkozna inkább - olvasható a nyugdíjguru.hu portálon.
Ugyanilyen erős indok lehet az azonnali igénylés mellett, ha az érintett hölgynek jó a munkahelye, és a nyugdíj azonnali igénylését követően tovább kívánja folytatni a munkáját, ám már nyugdíjasként, mivel így mind neki, mind a munkáltatójának nagyon kedvezővé válnak az alkalmazás feltételei.
Sok nő fél attól, hogy a közeljövőben szigorodhatnak a kedvezményes nyugdíj feltételei, ezért késlekedés nélkül igénybe kívánja venni ezt a nyugellátást, amíg csak lehetséges a jelenlegi feltételek mellett. A feltételek szigorításától való tartás nem alaptalan, hiszen a nyugdíjkorhatár folytonos emelkedésével lassan szinte minden hölgy elmehet a korhatára betöltése előtt nyugdíjba – idén és 2021-ben 64 és fél év, 2022-től 65 év a nyugdíjkorhatár.
A közeljövőben gyakorlatilag az egyetemet végzett összes hölgy is jogosulttá válik a korhatár betöltése előtti nyugdíj igénylésére, annak ellenére, hogy a kedvezményes nyugdíjra jogosító időbe a tanulmányi időtartamok nem számíthatók be.
Így feltehetően jogosan tartanak attól az érintett hölgyek, hogy ha várnak az igényléssel, akkor már nem lesz elég a kedvezményes nyugdíj bevezetésekor hatályos 62 éves nyugdíjkorhatárhoz igazított 40 évi jogosító idő, hanem a három évvel növekvő korhatárhoz igazítandó 43 évre is emelkedhet a kedvezményes nyugdíjhoz szükséges minimális időkövetelmény.
Az eddigi legmagasabb valorizációs szorzókat éppen 2021-ben kell alkalmazni, így minden érintett hölgynek célszerű a további halasztás helyett az idei nyugdíjigénylést megfontolnia. Jövőre ugyanis a koronavírus-járvány idei gazdasági kártevése miatt nem lehet biztonsággal számítani arra, hogy a jelenleginél sokkal kedvezőbb valorizációs szorzókat lehet majd alkalmazni a 2022-ben igényelni kívánt nyugdíjak számítása során.
Természetesen erős érvek szólhatnak a nők kedvezményes nyugdíja igénylésének halasztása mellett is. Mindenekelőtt az, hogy ha jó a munkahely és a munkáltató tovább kívánja foglalkoztatni az érintett hölgyet, akkor ő hosszabb szolgálati időt szerezhet, amelynek megfelelően a nyugdíjszámításhoz szükséges nyugdíjszorzóját feljebb tornászhatja.
További részletek a nyugdíjguru.hu-n.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben