Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) adatai szerint az idei első félévben az állami támogatásnak tekinthető adóvisszatérítéssel ösztönzött egyéni és munkáltatói nyugdíjbefizetések csökkentek az egy évvel korábbihoz képest. A pénztártagok az idei év első hat hónapjában 28 milliárd forintot tettek félre, ami a múlt évi tagdíjbefizetéseknél 3,2 százalékkal kevesebb - írja az azénpénzem.hu.
A portál felhívja a figyelmet rá, hogy eközben az egészségpénztárakba 15,5 százalékkal többet, összesen 12 milliárd forintot fizettek be önállóan a tagok. A szervezet szerint ebből kitűnik, hogy felkészületlenül érte a munkáltatókat és a munkavállalókat is az, hogy a kormány tavaly jelentősen megvágta, hogy milyen cafeteria-elemekre ad támogatást. Még jobban alátámasztja ezt az elméletet, hogy inkább a második negyedévben dönthettek a cégek, hova utalnak, így jött, hogy a munkáltatóktól 2019 második negyedévében 33 százalékkal több tagdíj az előző negyedévhez képest.
Kapcsolódó
"Nem mellékes azonban, hogy az első félévben éves összevetésben így is 24 százalék feletti a visszaesés, ami egyértelműen a cafeteria elsősorban a SZÉP-kártyát helyzetbe hozó átalakításának következménye (ezt mutatják a pihenőplasztik adatai is)" - írja a portál.
Elmélet volt az is, hogy a kormány egy új megtakarítási formával akarja ösztönözni a nyugdíjcélú előtakarékosságot: bevezetnék a kamatbónuszos, a babakötvényhez hasonló nyugdíjkötvényeket is. Azonban egy másik lakosságot célzó projekt miatt ez csúszik egyelőre: akkora siker a MÁP Plusz, hogy még várnak az öngondoskodási papírral. Utóbbi egyébként vélhetően kihatott a nyugdíjpénztári és -biztosítási befizetésekre is.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben