A visszatartott uniós pénzek ügyében volt tennivalója annak a főosztályvezetőnek, akit a jelek szerint már le is csuktak. A 24.hu írása szerint a pénzügyminisztériumi tisztségviselőkön kívül a Miniszterelnökség vezető beosztású munkatársa is gyanúsítottja lett a két minisztériumot érintő hivatali vesztegetési ügynek.
A Magyar Közlönyben korábban megjelent hivatalos információk szerint a tisztviselőt 2016 elején helyezték a Miniszterelnökség Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárságának állományába. Itt aztán az RRF Terv Végrehajtásáért és Fejlesztéspolitikai Jogi Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárságára került, Leveleki Zsolt helyettes államtitkár beosztottjaként.
Az RRF az EU helyreállítási alapja, ennek forrásait - írja a portál - leginkább a magyarországi korrupció miatt nem folyósítja Brüsszel Magyarországnak.
Gulyás Gergely a legutóbbi Kormányinfón azt ugyan elismerte, hogy a Miniszterelnökség egyik munkatársa érintett a büntetőügyben, de a tárcavezető akkor csak egy osztályvezetőről és kisebb csalásokról beszélt. A 24-hu azt írja, hogy az általuk megismert ügyészségi indítványban nem ez áll. Hanem az, hogy több száz millió forintos, vagy akár egymilliárd forintot is megközelítő, vissza nem térítendő támogatásokra benyújtott pályázatokat „olajoztak meg” az ügy gyanúsítottjai
Az ügyészség szerint általában a pályázati összeg egy százaléka volt a tarifa, de volt, hogy jóval több.
A Központi Nyomozó Főügyészség az ügyben április végén azt közölte, hogy több minisztériumi tisztviselőre csaptak le egy összehangolt bűnügyi akcióban. Ennek az ügynek azóta húsz gyanúsítottja van, heten közülük aktív vagy volt minisztériumi tisztviselők. A gyanúsítottak közül öten letartóztatásban vannak, a most beazonosított főosztályvezetőt pedig bűnügyi felügyeletbe helyeztek.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben