A Párbeszéd Magyarországért Párt európai parlamenti képviselője által benyújtott kérdés így hangzik: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés határozatban hívja fel a Kormányt a Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény megszüntetésének kezdeményezésére?"
Az NVB hétfői ülésén hozott döntésében az aláírásgyűjtő ív hitelesítését az alaptörvényre hivatkozva tagadta meg, amelynek rendelkezése szerint nem lehet országos népszavazást tartani nemzetközi szerződésbe foglalt kötelezettségről. A vitában Patyi András, az NVB elnöke emlékeztetett rá: Jávor Benedek korában már benyújtott egy hasonló tárgyú népszavazási kérdést, aminek a hitelesítését ugyancsak azért tagadott meg az NVB, mert nemzetközi szerződésbe ütközött. Ezt a döntést a Kúria is helybenhagyta.
Az NVB egyhangú döntéssel tagadta meg az aláírásgyűjtő ív hitelesítését. Az NVB hitelesítést megtagadó határozata ellen 15 napon belül jogorvoslattal lehet élni a Kúriánál.
A paksi atomerőmű bővítéséről szóló törvény 2014. február 12-én lépett hatályba.
Jávor Benedek március 30-án, a kérdés benyújtásakor utalt arra: szándékosan fogalmazták a kérdést a kormány kvótareferendumos kérdéséhez hasonlóra. Azt mondta, miután az NVB hitelesítette a kormány kvótareferendum-kérdését, kíváncsian várja, kettős mércét alkalmaznak-e a nemzetközi kötelezettségvállalást érintő népszavazási kérdéseknél.
Jávor Benedek először - Szigetvári Viktorral, az Együtt - a Korszakváltók Pártja társelnökével közösen - 2014 januárjában nyújtott be népszavazási kérdést ebben a témában, akkor a bizottság arra hivatkozva tagadta meg az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, hogy nem lehet országos népszavazást tartani nemzetközi szerződésbe foglalt kötelezettségről.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram