Farkas Iván tájékoztatása szerint a vállalat a Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériumához benyújtott beruházási szándékát visszavonta, ezért a minisztérium az engedélyezési eljárást megszüntette - írja az MTI.
Február közepén került nyilvánosságra, hogy egy évente húszezer tonna autógumit és műanyagterméket feldolgozó hulladékégetőt terveznek az egykori párkányi papírgyár területére. A létesítmény 140 oldalas szlovák nyelvű dokumentumát csak Párkány honlapján és a városháza hirdetőtábláján tették közzé.
Kapcsolódó
A beruházás ellen széleskörű tiltakozás bontakozott ki. A párkányi képviselő-testület nem hivatalos úton, Esztergomból értesült a beruházásról. Néhány nap múlva rendkívüli testületi ülésen egyhangúan leszavazták a hulladék-feldolgozót támogató polgármestert és elutasították az üzem telepítését.
Az MKP a hulladékhasznosító ellen három és fél nap alatt 7335 aláírást gyűjtött össze a 11 ezer lakosú településen, valamint tiltakozott a beruházás ellen Komárom-Esztergom megye közgyűlése és az esztergomi önkormányzat, mivel a térségben uralkodó széljárás miatt a környezetszennyezés legnagyobb része Esztergomot sújtaná.
A Földművelésügyi Minisztérium a finnországi Espooban aláírt egyezmény szerinti értesítést kért a beruházásról Szlovákiától, majd a szlovák féltől beérkezett tanulmányt magyarra fordította és a hulladékégető üzem országhatáron átterjedő hatásait értékelő vizsgálatot készített, melyet az érintettek véleményezhettek.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők