Gyakornokokat toboroz a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) olyan egyetemekről, amelyek informatikai képzéseket nyújtanak – írja a Haszon.hu.
Minderre azért van szükség, mert a NAV adatbázisának a mérete közel akkora, mint amennyi helyet 250 évnyi HD minőségű film foglal el. Ezt az adatmennyiséget fel kell dolgozni.
A NAV Informatikai Intézetének gyakornoki programjában jelenleg hét hazai felsőoktatási intézménnyel működik együtt, köztük két budapesti egyetem mellett a szegedivel, a győrivel, a kecskemétivel, a miskolcival, a veszprémivel, valamint a szegedivel.
Az adóhivatali gyakornoki program a végzősöknek, illetve a pályakezdőknek is kínál szakmai tapasztalatot például a programozás és a tesztelés területén. A fiatalok fizetést is kapnak: a díjazás óránként 1500, havonta maximum 120 ezer forint. A gyakornoki időszak legfeljebb egy évig tarthat, utána a NAV eldönti, kínál-e állást az érintetteknek.
Eljött a legfontosabb adózási határidő
Idén több mint 5,6 millió embernek készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetét. Március 15-től már elérhetőek a NAV által elkészített adóbevallási tervezetek. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy március 15-től a központi azonosítási ügynök (KAÜ) azonosító segítségével bárki megnézheti a saját, 2022-re vonatkozó adóbevallási tervezetét az eSZJA-portálon. Aki egyetért a tervezet adataival és azt nem kell semmivel kiegészítenie, annak nincs további teendője, május 22-én a tervezete érvényes szja-bevallássá válik.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők