Steiner Attila energiaügyi államtitkár is egy Facebook-posztban emlékezett meg a napenergiás helyzetről - írja a Telex az ezzel kapcsolatos kapkodónak tűnő állami szabályozás nyomán kialakult helyzetet elemező és a további lehetőségeket firtató cikkében.
Az államtitkár a sikerek között említette, hogy március óta több mint 123 millió euró megtakarítást jelentett a napenergia-kapacitás növekedése, ami mintegy 63 ezer háztartás, azaz egy Sopron nagyságú város energiaellátásának felel meg. Az ország már most a paksi atomerőmű kapacitásának több mint 1,5-szeresét kitevő napelemes kapacitással rendelkezik, a 2030-ra tervezett hat GW-os célszámot már jóval korábban, akár néhány éven belül elérhetjük.
Steiner Attila nem hallgatta el a betáplálási stopot. Mint írja, a kormány az ugrásszerűen megnövekedett napenergia-igények kiszolgálására elrendelte az elektromosenergia-hálózat fejlesztését. Amíg ezek megvalósulnak, tehermentesíteni és stabilizálni kell a hálózatot, ezért ideiglenesen felfüggesztették a betáplálási lehetőséget az újonnan csatlakozó lakossági napelemes rendszereknél.
A szakma nem így látja
A szakmai szervezetek valójában eleve nem fogadták el a tilalmat, úgy érezték, hogy a kormány feleslegesen teszi tönkre a teljes iparágat. Szerintük ugyanis nem igaz, hogy a hálózat nem bír el több visszatermelést. Szolnoki Balázs Ádám, a MANAP Iparági Egyesület elnöke a következőket mondta.
„Ne ezt a fűnyíró-elvet alkalmazzuk, hanem próbáljuk meg megvizsgálni, hogy melyek azok a területek, ahol még a hálózat alkalmas a betáplálásra, és ezeket a területeket jelöljük meg, és itt továbbra is folytatódhasson a napelemes rendszereknek a terjedése.” Ez a gondolat más szakmabeliek érvrendszerében is visszaköszön.
Jöhet valamilyen enyhítés
Nem tudhatjuk biztosan, de azért a Telex cikke szerint jó eséllyel az állam nem hagyja ennyiben a dolgot, egyrészt, mert ez tényleg igazságtalan lenne, másrészt jogi kockázatot is futna, harmadrészt politikailag sem tűnik kifizetődőnek nagyon felbőszíteni egy több tízezres kört, családtagokkal együtt akár 100 ezer embert.
Vagyis alighanem születik majd valamilyen egyedi mentesítést tartalmazó rendelet. Ez kétféle lehet, vagy az állami támogatásra pályázó nyertesek mégis engedélyt kapnak, hogy szaldósan csatlakozzanak és betápláljanak, vagy (és ez az ő szempontjukból gyengébb verzió) legalább izolált rendszer kiépítésére is igénybe vehetnek majd állami támogatást.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram