Decemberben 5,8 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak 2017 azonos időszakához képest, amit a növényi termékek árának 10,2 százalékos emelkedése, illetve az élő állatok és állati termékek árának 1,5 százalékos csökkenése eredményezett.
Tavaly decemberben a gabonafélék ára 14 százalékkal nőtt, ezen belül a búza ára 23, a kukoricáé 6,3 százalékkal.
A gyümölcsök ára 15 százalékkal mérséklődött, ezen belül az alma ára számottevően, 27 százalékkal csökkent 2017 decemberéhez képest.
A burgonya ára 44, a zöldségféléké 30, a paradicsomé 22 százalékkal nőtt tavaly decemberben, a vöröshagymáé pedig majdnem duplájára emelkedett.
Decemberben az élő állatok ára összességében nem változott, ezen belül a sertésé 1,2 százalékkal alacsonyabb, a baromfié viszont 1,3 százalékkal magasabb lett.
2018-ban a zöldségfélék ára 16 százalékkal magasabb, a gyümölcsöké 14 százalékkal alacsonyabb lett 2017-hez viszonyítva.
Tavaly a burgonya ára 17 százalékkal emelkedett, a tej 0,7, a tojás 2,4 százalékkal drágult 2017-hez képest.
2018-ban a vágósertés ára 10 százalékkal visszaesett.
A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 4,8 százalékkal magasabbak voltak, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 4,6 és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 5,7 százalékos növekedéséből adódott. Az agrárolló (a mezőgazdasági termelőiár- és ráfordításiár-index hányadosa) értéke 98,0 százalék volt.
A takarmányok ára 5,7, ezen belül az egyszerű takarmányok ára 7,1, a keveréktakarmányoké pedig 4,8 százalékkal nőtt.
A műtrágyaárak éves szinten 3,7 százalékkal emelkedtek, ami az egyszerű műtrágya árának 2,9, illetve az összetett műtrágya árának 5,1 százalékos növekedéséből adódott. A negyedik negyedévben több mint 14 százalékkal nőttek a műtrágyaárak az előző negyedévhez képest, ám így is elmaradtak a 2015-ös árszinttől - írta a KSH.
A növényvédő szerek 1,3, az állatgyógyászati készítmények 1,4 százalékkal drágultak. Az energia és a kenőanyagok ára 7,4, ezen belül az üzemanyagoké 10,7 százalékkal magasabb lett. A mezőgazdasági beruházásokon belül az épületberuházások ára 9,4, a gépberuházásoké 3,7 százalékkal emelkedett.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége