Március 1., a feloldás napja óta több mint félezer kilakoltatás történt Magyarországon: 545 "ingatlan-birtokbaadás" zajlott le. Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar elnöke a lapnak úgy nyilatkozott, a nagyszámú kilakoltatás annak köszönhető, hogy az elmúlt két évben a törvények és a moratóriumok védték a devizahiteleseket, a márciusban lejárt tiltás után pedig a végrehajtók sok leállított eljárást újraindítottak.
Bár két hónapja semmi sem védi az adósokat attól, hogy az utcára kerüljenek, az elnök a lakáskiürítések számának csökkenését várja - olvasható a Magyar Nemzetben.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj