Az M0-ás autóút déli szektorának fejlesztésére és felújítására (a Deák Ferenc mederhíd felszerkezet cseréje nélkül), valamint az M3-as autópályát Egerrel összekötő M25-ös gyorsforgalmi út építésére kér uniós forrást a kormány.
A kormány egyúttal felkérte a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjon a nagyprojekt-javaslatok támogatására irányuló kérelmeknek az Európai Bizottsághoz történő benyújtásáról.
Kapcsolódó
A határidő ez év utolsó napja. Mindkét beruházás az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) keretében történik, az M0-ás kizárólagos uniós finanszírozással, míg az M25-ös 90 százalékos uniós finanszírozással valósul meg. A beruházó a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.
Az M0-ás költségvetése 38 milliárd 392 millió, míg az M25-ös uniós támogatása 42 milliárd 525 millió forint.
Ez utóbbi középső fizikai elválasztású 2×2 forgalmi sávos lesz, a hossza 18,5 kilométer. A mezőkövesdi kapcsolatot biztosító csomópont megvalósíthatósága érdekében megépítik a 2502-es jelű Mezőkövesd-Andornaktálya összekötő útnak az Andornaktálya elkerülő szakaszát új nyomvonalon. Rekonstruálják az Eger belterületén lévő 252-es számú főutat, és mintegy 490 méter hosszon párhuzamos kerékpárutat építenek.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Lasszóval fogják az embereket ezekre a versenyekre Milánóban