A kormány olyan döntéseket szeretne hozni, amelyekkel csökkenteni lehet az állampolgárok elintézendő ügyeinek számát, miközben emelkedik az ügyintézés színvonala - mondta az államtitkár.
A kormányablakokat tavaly több mint 14,5 milliószor keresték fel 13,5 millió üggyel, míg az átlagos ügyintézési idő kicsit több mint 8 perc, a várakozási idő pedig mintegy 15 perc volt.
Az államtitkár kiemelte az egyablakos ügyintézést, ami azt jelenti, hogy 1500 féle ügyet lehet elintézni a kormányablakokban, így nem kell különböző hivatalokban sorba állni. Ennek keretében alakítják át úgy a földhivatali működést, hogy ott is lehessen online módon intézni az ügyeket. Az ehhez szükséges fejlesztés hosszabb, 1-1,5 évet vesz igénybe - tette hozzá az MTI tudósítása szerint.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Saját aranyukra fáj a németek foga