"Producerként régóta gondolkodom azon, hogyan lehetne a leghíresebb magyar labdarúgóról, Puskásról egy izgalmas, a közönségnek is érdekes filmet készíteni. Elkezdtük a munkát Joe Eszterhasszal, aki már dolgozik a film forgatókönyvén. Joe-val remek csapat vagyunk, több filmet készítettünk már közösen, legutóbb a Szabadság, szerelem filmen dolgoztunk együtt" - jelentette be Andy Vajna - írja az MTI.
Joe Eszterhas magyar származású amerikai író és producer, több közt az Elemi ösztön, a Flashdance, a Music Box, a Showgirls című filmek fűződnek a nevéhez. 2012-ben Andy Vajna és a Magyar Nemzeti Filmalap meghívására mesterkurzust tartott Budapesten.
Kapcsolódó
"Puskást a világon mindenhol ismerik, sok helyen még a mai napig Magyarországról Puskás neve jut először az emberek eszébe. Itt volt az ideje, hogy a Puskás életéről film készüljön. Egyelőre dolgozunk az ötleten, sok a nyitott kérdés, de mindenképpen egy nagyszabású nemzetközi, magánfinanszírozású produkcióban gondolkodunk" - idézte a közlemény Andy Vajna producert, aki eddig csaknem hatvan film elkészítésében működött közre.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram