Lehet eurónk, de mostanában azért nem lesz
- mondta a nemzetgazdasági miniszter Tusnádfürdőn a KarcFM-nek. A tárcavezető kifejtette: az euróövezet elmúlt években előkerült nehézségei, problémái most nem teszik túlságosan vonzóvá a csatlakozást.
Magyarország egy kivétellel teljesíti a feltételeket, az pedig, hogy még nem kíván belépni a kötött árfolyamrendszerbe, saját elhatározása - mondta a miniszter. Ez Varga szerint óriási előrelépés, mert hat évvel ezelőtt Magyarország még egyetlen feltételnek sem felelt meg.
Magyarország egyelőre nem kívánja sürgetni az euró bevezetését, mert ha a gazdasági fejlettség nem közelít az euróövezet országainak az átlagához, az ország a csatlakozás vesztese lehet. Könnyen úgy járhat, mint egyes mediterrán országok, amelyek a gyengébb versenyképesség miatt nem voltak képesek kihasználni az euróövezet lehetőségeit - fejtette ki.
A Brexit kapcsán azt mondta, "Magyarország sem lehet balek", élnie kell az adódó lehetőségekkel. A kormány arra törekszik, hogy a Nagy-Britanniából távozó gazdaságilag fontos szereplőket Magyarországra vonzza. Varga főleg az autóiparban, az autóipari-beszállítók között lát erre lehetőséget.
Fontosnak tartja azt is, hogy az európai uniós intézmények közül Budapestre vonzzanak egyes szereplőket. Magyarország kandidál arra, hogy az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA) központja, ha kénytelen lesz Londonból távozni, Közép-Európába - Budapestre - költözzön - ismertette.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga