Izer Norbert a lapnak azt mondta, az új rendelkezések megfogalmazásához jórészt uniós rendelkezések szolgálnak mintául, de a részletek kimunkálásakor a magyar adószakma véleményét is kikérik a márciusra összehívott adóügyi egyeztető fórumon, amelyre a szakma 23 szereplőjét hívta meg a szaktárca.
Az államtitkár úgy vélte, hogy Magyarország az egyik legjobb befektetési helyszín, ebben pedig óriási jelentősége van az adórendszer 2011 óta tartó átalakításának. Ennek egyik legfontosabb eleme a 9 százalékos társasági adó, amely jelenleg a legalacsonyabb az Európai Unióban.
Kapcsolódó
Tavaly 98 nagyberuházás érkezett a befektetésösztönzési rendszeren keresztül, ezekkel 17 ezer munkahely létesül, a beruházások összértéke pedig meghaladja az 1380 milliárd forintot - mondta Izer. Hangsúlyozta viszont, hogy a befektetőbarát szemlélet nem jelenti azt, hogy egyes vállalkozások kivonhatják magukat a magyar közterhek megfizetése alól.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram