A Moody's saját üzleti megfontolásokból döntött úgy, hogy visszavonja a minősítéseket. A Moody's március 2-án az addigi "A3"-ról egyszerre négy fokozattal, befektetésre már nem ajánlott "Ba1"-re rontotta az NBB besorolását, amit azonnal felülvizsgálat alá helyezett további rontás lehetőségével - írja az MTI.
Az 1970-ben alapított NBB nemzetközi pénzintézet fő tevékenységi köre a kis- és középvállalkozások támogatása a bank tagországaiban, valamint a társadalmilag jelentős infrastrukturális projektek finanszírozásában való részvétel.
Az IIB székhelye Budapesten található. Március elején Csehország, Románia, Szlovákia és Bulgária bejelentette kilépési szándékát az IIB részvényesei közül, a lépést az Ukrajna ellen indított orosz invázióval indokolták. A kilépések eredményeként a bank legnagyobb részvényese így Oroszország lesz (korábban is az oroszoké volt a legnagyobb, 45 százalékos részvénycsomag), a második legnagyobb pedig Magyarország, amely továbbra is kitart. Oroszország és Magyarország mellett olyan tagok maradtak a bankban, mint Mongólia, Kuba és Vietnám.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán