Az erősödő negyedik hullám mellett közös felelősségünk, hogy az egyéni és közösségi óvintézkedéseket betartva megfékezzük a koronavírus terjedését - írják közleményükben.
A Magyar Orvosi Kamara továbbra is kiáll a járvány veszélyes valóságának ismertetése és az egyéni, és közösségi védekezés fontosságának hirdetése mellett.
Kapcsolódó
Védje saját magát és embertársait azzal, hogy kéri az oltást, maszkot hord, távolságot tart, rendszeresen kezet mos. Ha megfertőződött, maradjon otthon, tünetei súlyosbodása esetén pedig időben kérjen segítséget - kéri a kamara.
Az oltás jelenleg a leghatékonyabb eszköz a járvány megfékezésére. A vakcinák megtanítják az immunrendszerünket arra, hogy megvédjen minket egy fertőző betegséggel szemben. Ha egy közösségben elegendően immunisak egy fertőző betegséggel szemben, akkor csökken a kór továbbterjedése.
A magyarországi hatályos egészségügyi törvény előírja, hogy a közösségi érdek az egyéni jogoknál előbbre való, és ugyanígy foglalt állást az állampolgári jogok biztosa is. A járványveszély pedig ilyen helyzetet teremt a világ valamennyi demokráciájában.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre