A jegybank döntéshozó testülete júliusi, rendes kamatdöntő ülésén 30 bázisponttal folytatta a júniusban indult kamatemelési ciklust. A jegybanki alapkamat 1,20 százalékra emelkedik. Az egynapos betéti kamat 0,25 százalékra, míg az egynapos és az 1 hetes fedezett hiteleszközök kamata 2,15 százalékra változik, ezek esetében is 30 pontos emelést tartott indokoltnak a testület.
Az emelés ténye borítékolható volt, a mérték viszont kisebb meglepetést okozott, több elemző szerint ezúttal az MNB beéri egy 15 pontos emeléssel.
Virág Barnabás MNB-alelnök a döntést ismertető háttérbeszélgetésen külön kiemelte, hogy ezzel ismét pozitív tartományba került a korábban -0,05 százalékos egynapos betéti kamat.
Magyarország lezárta a negatív kamatok korát
- mondta Virág.
A monetáris tanács a kamatkondíciók szigorításával párhuzamosan folytatja a hosszú futamidőn ható eszközök fokozatos kivezetését. Az MNB júniusban a keretösszeg kimerülésével bejelentette az Növekedési Hitelprogram (NHP Hajrá) lezárását, következő lépésként megszünteti a hosszú lejáratú fedezett hiteleszköz alkalmazását.
Augusztusban pedig felülvizsgálja állampapír-vásárlási programját is.
Nem szűnik az infláció
Az infláció a következő hónapokban már fokozatosan csökken, ugyanakkor várhatóan az év végéig a jegybanki toleranciasáv fölött alakul. Az infláció 2022 elején újból a jegybanki toleranciasávba süllyed és a monetáris politikai szigorító ciklus következtében 2022 közepétől a jegybanki cél körül stabilizálódik.
Virág ezt többek között azzal indokolta, hogy a magas átoltottság miatt Magyarország hamarabb tudott nyitni, így az infláció is hamarabb felpörgött a gazdaságban. Amennyiben nincs negyedik hullám, illetve csak mérsékelt káros hatást okoz, idén a jegybank akár 6 százalékot meghaladó növekedést is elképzelhetőnek tart, amit jövőre 5,5 százalékos bővülés követhet.
Ennek viszont elkerülhetetlen inflációs hatásai lesznek, ami ellen proaktívan fellép a kamatemelési ciklus folytatásával az MNB.
Messze még a vége
Virág Barnabás kiemelte, hogy júniusban egy „határozott” üzenetnek szánta a jegybank, hogy 30 pontos emelt az alapkamaton. Miután az iránymutatás változatlan és júliusban is 30 pontot emelt a monetáris tanács, ebből arra lehet következtetni, hogy marad a 30 pontos tempó, noha ezt az alelnök nem konkretizálta.
Annyit mondott, hogy a legközelebbi szeptemberi inflációs jelentés kapcsán értékeli újra a helyzetet a jegybank, így várhatóan ekkor születhet döntés a kamatemelés léptékének változásáról.
A monetáris tanács a kamatemelési ciklust addig folytatja, ameddig az inflációs kilátások fenntartható módon a jegybanki célon stabilizálódnak, és az inflációs kockázatok a monetáris politika időhorizontján újra kiegyensúlyozottá válnak – áll a kamatdöntést kísérő közleményben.
A mai kamatemelés bejelentését követően visszakerült az emelkedő ék alakzatba a forint jegyzése. Amennyiben a 360-as szint alatt marad az árfolyam, folytatódhat a forinterősödés, ez esetben a következő fontos szint a 200 napos mozgótlag 358 felett. - Varga Zoltán, senior elemző, Equilor
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben