Az NFA elnöke kiemelte: az érintett terület jogi helyzetének rendezése azért volt fontos, mert így a nemzeti parkok hasznosíthatják területet, amely túlnyomó részt gyep, legelő és szántó. A vagyonkezelési szerződések megkötése a nemzeti parkok és a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) együttműködésével valósulhatott meg. A határozatlan idejű szerződésekben biztosított hosszú távú hasznosításban mind a 10 nemzeti park érintett - tette hozzá.
Bitay Márton, az állami földprogramért felelős államtitkár azt hangsúlyozta, hogy 2010 előtt kaotikus állapotok voltak a földügyekben az országban. Ennek rendezése az utóbbi három évben kezdődött meg, a jogi helyzet tisztázásában, rendezésében az NFA-ra hárult a legnagyobb feladat - tette hozzá.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Saját aranyukra fáj a németek foga
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti