- egy "ősi mexikói mondással" kezdte cikkét a jegybankelnök.
A jegybankelnök szerint a 2010 utáni sikeres válságkezelés és gazdaságpolitikai fordulat után 2013-ban jegybanki fordulat következett, így már ebben az évben elindult a növekedési fordulat. A 2013-2019 közötti, átlagosan 3,5 százalék feletti - az EU átlagot 2 százalékponttal, a visegrádi csoportét legalább 0,5 százalékponttal meghaladó - gazdasági bővülés és felzárkózás önmagáért beszél - írta Matolcsy György a Növekedés.hu-n.
A magyar növekedés kivételességére 10 példát említ a jegybankelnök. Köztük a több mint 800 ezer új munkahely létrehozását, további 900 ezer munkahely megvédését - a múlt év végéig 740 milliárd forinttal -, illetve azt, hogy a növekedés nagymértékben segíti a családokat: eddig 1 millió családot támogatott 1900 milliárd forinttal.
A lakossági devizahitelek kivezetése több mint 1000 milliárd forintot hagyott a családoknál, a kamatcsökkentéseknek köszönhetően tavalyig 2400 milliárd forintot takarított meg a költségvetés; az alacsony alapkamat miatt a vállalati és családi megtakarítás 2018-ig 2900 milliárd forintot ért el - írta Matolcsy az MTI szerint.
Említést tett a célzott kiadásokhoz rendelt új, forgalmi jellegű adóbevételekről - bankadó, tranzakciós illeték, válságadók, elektronikus útdíj, online pénztárgépek -, illetve a motivációs adórendszer használatát.
"Megfogadtuk a legnagyobb magyar tanácsát: merünk nagyok lenni" - összegezte Matolcsy György, utalva Széchenyi István Merjünk nagyok lenni... című művére.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben