Az üzleti szolgáltatások (ssc) fiatal ágazat a magyar gazdaságban, de az elmúlt években "rohamtempóban" fejlődött az országban, kiemelt szerepet játszik a Magyarországra irányuló külföldi befektetésekben, azok idevonzásában - mondta a politikus a harmadik alkalommal megrendezett eseményen.
Az újonnan létrehozott munkahelyek ágazati megoszlását nézve az ssc szektor áll a második helyen, 2016-ban mintegy 2500 új munkahely jött létre 12 projektben - írta az MTI.
Kapcsolódó
Magyarországon ma már 110 üzleti szolgáltató központ működik, ezek a centrumok mintegy 46 ezer, elsősorban fiatal diplomás alkalmazottat foglalkoztatnak - sorolta Szijjártó Péter.
Az üzleti szolgáltatások szektor magas hozzáadott értéket képviselő ágazat, ezen a területen az elmúlt időszakban számos mérnöki, valamint jelentős szellemi értéket felmutató fejlesztés érkezett az országba. Ha az erre az évre tervezett SSC projektek megvalósulnak, több mint 1600 magas képzettséget igénylő új munkahely jön létre.
Fordulat, dimenzióváltás előtt áll a magyar gazdaság, ebben kiemelkedő szerepet kapnak a magas hozzáadott értéket képviselő ágazatok, köztük az üzleti szolgáltatói szektor - fogalmazott a .miniszter.
Az ssc ágazat fontos a már külföldön dolgozó fiatal magyar szakemberek hazavonzásában, már több ilyen területen működő cég jelezte, sikerült kedvező feltételekkel a már kint elhelyezkedett magyar fiatalokat "hazacsábítaniuk".
Szijjártó Péter és Ésik Róbert, a HIPA elnöke átadta az SSC Gála díjait: kiválósági díjat az idén a cégek közül a Nokia és a Mol, a vállalatvezetők közül Csucska Péter, a Lexmark Budapest Competence Center ügyvezetője kapott.
Címlapkép forrása: BP
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben