Az Index információi szerint Mindenki Magyarországa Néppárt (MMN) néven jegyzik be Márki-Zay Péter új pártját. A bejegyzési procedúra maximum hatvan napig tart, de a bejegyzést végző törvényszék még hiánypótlást rendelhet el. Egy párt alapításához minimum tíz személy szükséges.
A portál szerint a polgármester az alapítókról semmit nem kívánt elárulni, csupán annyit közölt, elsősorban nem hódmezővásárhelyi kötődésű személyekről van szó. A bejegyzés alatt álló politikai formáció teljes mértékben a volt miniszterelnök-jelölthöz köthető, ami abból is látszik, hogy a párt székhelye megegyezik Márki-Zay hódmezővásárhelyi otthonának címével.
A politikus korábban úgy nyilatkozott: másfél évük van az önkormányzati választásokig, és mindent megtesznek, hogy Hódmezővásárhelyen újrázni tudjanak.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram