A Fejlesztéspolitikai Koordinációs Bizottság a kormány fejlesztéspolitikai javaslattevő, véleményező, döntés-előkészítő és koordináló szerve.
A kormány ügyrendjéről szóló 2010-es határozat hozta létre és feladata az európai uniós forrásból megvalósuló fejlesztéspolitika végrehajtásának összehangolása, a fejlesztéspolitika területén hozandó kormányzati döntések előkészítése.
Kapcsolódó
A bizottság ennek érdekében - egyebek mellett - megtárgyalja az egymilliárd forintot meghaladó támogatási igényű projektjavaslatokat - ideértve azt is, ha a projekt elszámolható összköltsége a költségnövekménnyel együtt az egymilliárd forintot meghaladja -, és döntési javaslatot tesz azokra. Ezt az egymilliárd forintot emelte fel a kormány most hárommilliárdra.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben