Még a múlt héten vette át parlamenti képviselői mandátumát Lázár János, a leköszönő Orbán-kormány minisztere. Az ebből az alkalomból mondott makói beszédéből idézett meglepő részleteket a portál.
A fideszes politikus például kimondta, hogy a sajátjai között is volt olyan, aki annak drukkolt, hogy elbukjon az áprilisi parlamenti választáson.
"Két ciklusnyi kormányzati munka után az embernek nem csak drukkerei, hanem ellendrukkerei is vannak, házon belül és házon kívül. Főleg, ha olyan kormányinfós stílusa van az embernek, mint nekem. Sokan szorítottak tehát azért - különösen február 25-e után - hogy a választásokon megbukjak és a 2018 és 2022 közötti politikából eltűnjek. A választóknak hála, ez nem így történt. Visszatértem, maradok és küzdök tovább" - mondta Lázár.
Egy másik, a következő kormányzás irányát előre vetítő közlése szerint az előttünk álló négy évben a vidék megerősítése lesz a kormány feladata. "Sokkal több figyelmet kell szentelni a vidék Magyarországának, többet kell adni a vidéki embereknek" - fogalmazott a volt miniszter.
A munkához pedig friss erőre, a fiatalok bevonására van szükség. A nagy feladatokhoz, a polgári Magyarország megteremtéséhez ők is kellenek, ezért Lázár szövetséget ajánlott a dél-alföldi térség fiataljainak, azoknak, "akik tenni akarnak a helyi közösségért, a hazáért". Ennek formai keretét is kijelölte: helyi fiatal vállalkozók klubja, helyi fiatalok polgári körei lehetnek azok a fórumok, ahol ez a munka folyhat. Én jelen leszek, aktív leszek - mondta Lázár.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj