Több ezer visszajelzés érkezett már a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) felmérésére, amellyel a tanárok sztrájkhajlandóságát szeretnék feltérképezni. Szűcs Tamás elnök a Népszavának azt mondta: az eddigi válaszadók mintegy 80 százaléka támogatja a munkabeszüntetést.
A sztrájkhajlandóság a városi, nagyvárosi iskolákban a legmagasabb, az érintett tantestületek többségében meghaladja az 50 százalékot. Van olyan iskola, ahol 45 tanárból 43 sztrájkolna. A PDSZ-elnök szerint jelentős azok aránya is, akik akár egy többnapos sztrájkot is bevállalnának.
A PDSZ megkezdte az egyeztetéseket a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) sztrájkbizottságához és a Szakszervezetek Együttműködési Fórumán (SZEF) belül megalakult közszolgálati sztrájkbizottsághoz való csatlakozásról is.
Szűcs Tamás szerint nagyobb a valószínűsége, hogy az előbbihez csatlakoznak, az MKKSZ és a PDSZ sztrájkkövetelései könnyebben "összefésülhetők". Az MKKSZ által március 14-re szervezett országos közszolgálati sztrájkhoz szolidaritási sztrájkkal csatlakoznak majd.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj