A Fővárosi Főügyészség és a Nemzeti Nyomozóiroda még több olyan ügyben is nyomoz, amely bővítheti a Quaestor bűnlajstromát - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből. Bő egy évvel ezelőtt ugyanis "csupán" csalás és sikkasztás miatt nyújtottak be - több mint 1500 oldalas - vádiratot a céget vezető Tarsoly Csaba és tíz társa ellen.
A négy külön nyomozás egyike pénzmosás gyanúja miatt indult. A hatóságok azt vizsgálják, hogyan költhették el az ügyfelek pénzét a tudtuk nélkül. A másik ügyben csalás a gyanú. Ebben az ügyben tíz gyanúsítottat hallgattak ki.
Kapcsolódó
A harmadik esetben hűtlen kezelés és más bűncselek miatt nyomoznak. Itt állampapírok vásárlására utalhattak át pénzt, ám valójában nem vettek ilyen értékpapírokat és a pénzt más célokra költötték el. Végül van egy közokirat-hamisítási eljárás is azzal a nevezetes esettel kapcsolatban, amelyben Tarsoly, amikor kiderült, hogy baj van a cégcsoportjával, eladta azt O. Bélának, akitől, miután ez kitudódott, visszavette a cégeit.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A forint máris megkezdte a csúszkálást