A pünkösdvasárnapra eső június 5-e helyett június 8-án (szerdán) éjfélig érvényesek a május havi és második félhavi bérletek a MÁV-Volán-csoport járatain - közölte a közlekedési válllalat csütörtökön.
A hosszabbítást a Technológiai és Ipari Minisztérium kérte: a háromnapos hétvége után, a keddi munka- és iskolakezdés miatt sokan egyszerre vennék meg új bérleteiket. A mostani döntéssel azonban több nap áll rendelkezésre a júniusi bérletek megvásárlására, elkerülhető a sorban állás. A gyorsabb kiszolgálás érdekében a jegy- és bérletvásárláskor továbbra is érdemes az elektronikus értékesítő felületeket használni, például a MÁV mobilalkalmazást.
Kapcsolódó
A tömegközlekedési cég közölte azt is, hogy a járványügyi veszélyhelyzet május végével megszűnt. Az egészségügyi, a védekezésben résztvevő szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi dolgozók, az orvostanhallgatók, valamint a rendőrök, katonák és közszolgálati tisztviselők még két hétig, június 14-én éjfélig használhatják díjmentesen a társaságok vonat, busz és HÉV járatait.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj