Márciusban 194 ezer munkanélküli volt Magyarországon - derül ki a KSH legfrissebb adataiból. Ez 4 százalékos munkanélküliségi rátának felel meg, ami 0,5 százalékponttal magasabb a tavaly márciusinál.
A munkanélküliek száma éves szinten 25 ezerrel nőtt, ugyanakkor februárhoz képest 19 ezerrel csökkent. Idén január eleje és március vége között a munkanélküliek átlagos létszáma 215 ezer fő volt, 42 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Így a munkanélküliségi ráta a szóban forgó időszakban 4,5 százalékos volt, 0,9 százalékponttal meghaladta az egy évvel korábbi szintet.
A KSH márciusban több mint 4,6 millió foglalkoztatottak tartott nyilván, ami éves összevetésben 41 ezer fős növekedésnek felel meg, februárhoz képest pedig 66 ezer fős emelkedést jelent. A 2021. január–márciusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 568 ezer fő volt, ami 39 ezer fővel elmaradt az előző év azonos időszakitól. Elsősorban a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjai körében csökkent a foglalkoztatottság.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Indul az első rostálás a választás előtt
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért