Kedden adja ki a Pénzügyminisztérium (PM) a részletes tájékoztatót az államháztartás központi alrendszerének 2021. november végi helyzetéről. A december 8-án közölt első becslés szerint az első tizenegy hónapban az államháztartás központi alrendszere 3931,3 milliárd forintos hiánnyal zárt. A központi alrendszeren belül a központi költségvetés 3610,1 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 347,2 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 26,0 milliárd forintos többletet értek el. A novemberi hiány az előző jelentésből kiindulva 1009 milliárd forintot tett ki - írja az MTI.
Szerdán közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a külkereskedelmi termékforgalom októberi részletes statisztikáját, második becslésében. A december 9-én kiadott első becslés szerint az idén októberben az export euróban számított értéke 0,9 százalékkal, az importé 14 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál; a termék-külkereskedelmi egyenleg 1,3 milliárd euróval romlott; az októberi hiány 335 millió euró (118 milliárd forint) volt. Októberben a kivitel értéke 10,368 milliárd eurót (3725 milliárd forintot), a behozatalé 10,703 milliárd eurót (3842 milliárd forintot) tett ki. Szeptemberhez viszonyítva a kivitel értéke nem változott, a behozatalé 1,9 százalékkal nőtt. Az export euróértéke 1,9, az importé 9,3 százalékkal magasabb volt a 2019. októberinél.
Legolvasottabb
Megkezdődött az átrendeződés: már nem előny, hanem alapfeltétel ez a készség a munkaerőpiacon
Nagyot robbant a Lidl: holnaptól mindenki megindul a boltba
Kőkemény döntést hozott Brüsszel: ez nagyon fájhat Orbán Viktornak
Tisztázódni látszik, mennyiért vehetünk kínai elektromos autót a jövőben
Érdekes javaslat érkezett: egységes, 400 ezer forintos havi nyugdíj többkulcsos adóval
Unalmas az állampapír? 2026 jobbnál jobb befektetési sztorikat ígér
Vidéken is beköszönt a budapesti kényelem: ezeken a településeken minden megváltozik holnaptól
Sorra üzentek Orbán Viktornak a külföldi kormányfők
Ma jó hírt kapnak a nyugdíjasok, érdemes lesz résen lenni