Schanda Tamás hangsúlyozta, ez az év legnagyobb keretösszegű innovációs pályázata, amely olyan sikeres volt, hogy a keretösszeg megemelésére és újabb pályázati kör kiírására is szükség volt.
Az államtitkár kiemelte: a május végén az ITM támogatásával, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett pályázat célja a hazai kkv-k és nagyvállalatok ösztönzése volt, hogy jelentős újdonságtartalommal bíró piacképes termékeket, szolgáltatásokat hozzanak létre házon belül vagy felsőoktatási és kutató intézményekkel együttműködve. Ezek nem csak az adott cégeknek, hanem a magyar gazdaság egészének versenyképességét is növelik, emellett új munkahelyek létrehozásához járulhatnak hozzá - írja az MTI.
A pályázók érdeklődése minden előzetes várakozást felülmúlt, a támogatási igények összesített értéke már az első héten elérte a rendelkezésre álló keretösszeg két és félszeresét. Alig egy hét leforgása alatt pedig több mint 100 milliárd forint támogatási igény érkezett be, ami jól mutatja, hogy a hazai vállalkozások a járványhelyzet alatt is lehetőséget látnak a kutatás-fejlesztésben, az új innovációk létrehozásában - jelezte Schanda Tamás.
A nagyszámú jelentkezésre való tekintettel az eredetileg mintegy 41 milliárd forintnyi keretösszeget jelentősen megemelte a minisztérium, így összesen 59 milliárd forint állt rendelkezésre. A felhívás kiemelkedő sikere miatt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal októberben egy újabb, őszi fordulót is meghirdetett, amely a megemelt keretösszegen felül további 20 milliárd forintot biztosít ugyanerre a célra - áll az ITM közleményében.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre