Piaci hírek szerint három konzorcium jelezte a részvételi szándékát a teljes magyar gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetésére és fejlesztésére kiírt koncessziós közbeszerzési eljárásban - írja a 24.hu. A 35 évre szóló koncesszióért magyar és külföldi szereplő egyaránt bejelentkezett a Nemzeti Koncessziós Irodánál.
Az egyik egy magyar cégekből álló konzorcium, amelyben Mészáros Lőrinc érdekeltségei adják az elvárt tőkeerőt, de állítólag több mint fél tucat kisebb építőipari társaságot is beszerveztek a csapatba. A második a Dömper Kft., amelyről piaci körökben úgy tudják, hogy más tenderekhez hasonlóan ezúttal is a szlovák gyökerű Doprastavval közösködik. A harmadik külföldi résztvevőként a francia Colas és az osztrák Strabag.
A tárgyalásos eljárás első körében csak a részvételi szándékot kell jelezni és a pályázatban kiírt feltételek teljesítését kell igazolni, majd a közülük kiválasztottakat kérik fel a konkrét ajánlattételre. Csak ekkor derül ki, mekkora koncessziós összeget hajlandó fizetni a jelentkező, és mennyi rendelkezésre állási díjat vár el a gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetéséért, fenntartásáért, illetve a hálózat bővítéséért, új utak építéséért.
A kiíró gyorsan le akarja zavarni az óriási ügyletet. A kiírás szerint „az ajánlatkérő a részvételi jelentkezéseket, illetve a végső ajánlatokat maximum 60 napon belül bírálja el, amely határidőt szükség esetén meghosszabbíthat. A befejezés indikatív ideje: 2021. december 31.”, vagyis még idén el akarják dönteni, kire bízzák a koncessziós törvényben megadott leghosszabb időre, 35 évre Magyarország gyorsforgalmi úthálózatát.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga