Bár Magyarország volt a 2007-2009-es válság által az egyik leginkább sújtott gazdaság a feltörekvő európai gazdaságok között, de mára kiderült, az Orbán-kormány válságkezelése működött - véli Frédéric Guirinec, a JP Morgan volt befektetési elemzője a brit lapban megjelent cikkében.
Szerinte Magyarország kezdetben a hagyományos ajánlásokat követte a válságkezelésben, de 2010-től Orbán Viktor új, sokat vitatott gazdaságpolitikai irányt vett. Nem volt hajlandó eleget tenni a további megszorításokat szorgalmazó nemzetközi intézményeknek, ehelyett inkább az adókat csökkentette. Ezt a külföldi befektetők által dominált szektorokra - például a távközlési cégekre és a bankokra - kivetett válságadók fedezték. A magán-nyugdíjpénztári források felhasználásával Magyarország lefaragta a költségvetési hiányt, később pedig csökkentette a háztartások rezsiköltségeit is. Végül a devizaadósság problémáját is megszüntette, a többségében osztrák bankokat arra kényszerítve, hogy a közel kilencmilliárd eurónyi adósságot forintra váltsák át. (Ekként bukhatnak a leválthatatlannak hitt vezetők.)
A GDP 2014 óta 3-4 százalékkal nő évente, a folyó fizetési mérleg a 2008-as jelentős deficitből mára 6,1 százalékos többletbe váltott, az államadósság a GDP 74 százalékára csökkent, jelentősen mérséklődött a háztartások eladósodása is, a munkanélküliségi ráta pedig mindössze 3,9 százalék. A magyar adósbesorolás már a befektetésre ajánlott kategóriába tartozik, sorolta az elemző, aki szerint Magyarország már vonzó beruházási célpontja a külföldi befektetőknek, különösen a gyártási szektorban - idézi a Magyar Idők a MoneyWeek írását.
Fotó forrása: Pixabay.com
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben