Ilyen bizottsága még nem volt az Európai Uniónak - most először a parlamenti választások előtt megnevezték a frakciók saját bizottsági elnökjelöltjüket, akik a választás előtt élő egyenes adásban vitáztak egymással, ismertették programjukat, elképzeléseiket.
Már akkor biztosnak látszott, hogy az új, immár 751 fős Európai Parlamentben a legnagyobb frakciója - a Fideszt is magába foglaló - Európai Néppártnak lesz, így jelöltje, Jean-Claude Juncker vezeti majd a legfőbb uniós testületet. Nyáron azonban nem várt fordulatot vett a lejátszottnak tűnő meccs, többek között David Cameron brit és Orbán Viktor magyar kormányfő is jelezte, nem támogatja a volt luxemburgi miniszterelnök jelölését.
Junckert végül mind az Európai Tanács, mind pedig az Európai Parlament többsége alkalmasnak találta a feladatra, utóbbi titkos voksolással 422 szavazattal, 250 ellenében választottak meg júliusban. A többi 27 tagállam nyáron küldte meg biztosjelöltjeinek névsorát Brüsszelbe, majd megkezdődtek a személyes meghallgatások és a biztosi portfoliók kiosztása.
Szeptember elején jelentette be Juncker, kinek milyen feladatot szán, és megkezdődtek a biztosjelöltek szakbizottsági meghallgatásai. A magyar jelölt, Navracsics Tibor pótlólagos kérdéseket kapott, amikre írásban kellett válaszolnia, a szakbizottság szavazáson azonban nem tartotta alkalmasnak a kijelölt portfólió betöltésére, ám biztosnak igen. Ezért Juncker módosított a portfólióján. A szlovén jelölt viszont kénytelen volt visszalépni.
Szlovénia jogosult lett volna egy alelnöki posztra, amit elvesztett azzal, hogy a jelöltje nem vált be. Alenka Bratusek végül is ellehetetlenítette magát a meghallgatáson, még a saját pártjabeliek is ellene szavaztak, borzasztóan megszégyenítő nagy arányban utasították el az alkalmasságát, vissza kellett lépnie - mondta Fóris Györgyöt, a Bruxinfo elemzője.
Utódjának viszont mindössze öt napja volt, hogy felkészüljön a meghallgatásra, politikai vezetői gyakorlata is kevesebb volt, így az alelnöki posztot más biztos kapta. A személycsere miatt napokig találgatás tárgya volt, csúszik-e a bizottság beiktatása. 22-én azonban az Európai Parlament az eredeti menetrend szerint rábólintott Juncker bizottságára, amely hivatalosan november 1-én kezdheti meg a munkát.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj