A tájékoztatás szerint hétfőn ülésezett a kormány nemzetbiztonsági kabinetje, ahol áttekintették az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetet, ezen belül beszámolót hallgattak meg a magyar-szerb határon épülő ideiglenes biztonsági határzár készültségi állapotáról.
A kabinet ülését követően Hende Csaba honvédelmi miniszter benyújtotta lemondását a miniszterelnöknek, amelyet Orbán Viktor elfogadott. A kormányfő ezek után felkérte Simicskó Istvánt a honvédelmi miniszteri feladatok ellátására. Simicskó 2010-2012 között Hende helyetteseként HM államtitkár volt - az elmúlt hónapokban viszont az EMMI sportért felelős államtitkári posztját töltötte be.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram