Lefújták az azonnali fizetési rendszerre (AFR) épülő központi mobilfizetési megoldás projektjét a Girónál, a hírt a Giro Zrt. is megerősítette a portálnak. Az MNB-nél már áprilisban lekerült a napirendről a téma, ezt azonban hivatalosan nem tették közzé.
A központi mobilfizetési projekttel szemben a kezdeti nyitottság ellenére az idő előrehaladtával a bankok tartózkodóan viselkedtek, a Giro pedig úgy látta, a szolgáltatás így pénzügyileg nem lenne fenntartható. Az elszámolóháznál ugyanakkor örömmel tapasztalták, hogy a központi kezdeményezés katalizátorként hatott a banki mobilfejlesztésekre, így végső soron célját elérte.
A központi mobilalkalmazás a piaci megoldások – azaz például a banki applikációk és bankfüggetlen alkalmazások - mellett egy állami, központi megoldást jelentett volna. Két funkció biztosan lett volna benne. Egyrészt az ügyfelek egymás között tudtak volna pénzt kérni és küldeni, másrészt az online és offline térben a kereskedőknél való fizetést tette volna könnyebbé azzal, hogy egy QR-kód generálásával segítette volna az azonnali tranzakciók indítását, egyúttal a felek értesültek volna a tranzakció teljesüléséről.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán