Az új lakáscélú és fogyasztásihitel-szerződések összege elérte a 180,5 milliárd forintot, ami 15,1 százalékkal magasabb az egy hónappal korábbinál. A új lakáshitelek összege 67,6-ről 79,6 milliárd forintra, a személyi kölcsönöké 23,9-ről 27,9 milliárdra, a babaváró hiteleké pedig 49,1-ről 55,3 milliárd forintra nőtt egy hónap alatt.
Az év első hét hónapjában 1227 milliárd forintnyi új lakás- és fogyasztásihitel-szerződés született, 11,2 százalékkal több, mint 2019 azonos időszakában. Lakáshitelekre 524,2 milliárd forintnyi új szerződést kötöttek, ami majdnem 2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A fogyasztási hiteleknél viszont 23,5 százalékkal, 703 milliárd forintra ugrott éves összevetésben a szerződéses összeg, amiben meghatározó szerepe volt a 2019 júliusa óta elérhető babaváró kölcsönnek, amelyre több mint 370 milliárd forint összegben született szerződés - összesítette a lap.
Kapcsolódó
A háztartások július végi hitelállománya 7671,5 milliárd forint volt, 17,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A lakáshitelek állománya 8,4 százalékkal, 3821,9 milliárd forintra emelkedett egy év alatt. A babaváró hitelek állománya július végére 824 milliárd forintot ért el, ezzel a részesedése csaknem 11 százalékos a lakossági hitelportfólióban.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Saját aranyukra fáj a németek foga