Kedden lezárult a több éve húzódó per bizonyítási eljárása, az ügyész több órán át sorolta perbeszédében, hogyan is történt a lopás a mocsai és a tatai lakóparkban. Végül az ügyész elmondta, hogy milyen büntetést kér a vádlottakra.
A zenész akar 2-12 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat, amennyiben bűnösnek találja a bíróság.
Lajcsira és feleségére, Boglárkára börtönben letöltendő szabadságvesztést kért az ügyészség, ám annak mértékére nem tett indítványt. Az ügyész hozzátette, a középmérték kiszabását tartaná célszerűnek Lajcsi esetében, amely hét évet jelent, míg feleségénél a minimum értékhez közelítő büntetésre tett javaslatot.
Indítványában kérte az ügyész, hogy mindkettejük esetében a büntetés kétharmadának letöltése után szabadulhassanak legkorábban, valamint hogy tiltsák el őket a közügyek gyakorlásától.
Ez az ügyésznő egyszer már a gyerekeim szeme láttára vitetett el engem és el a feleségemet, úgy, hogy nem követtünk el semmit. Valamilyen személyes indítékot sejtek a háttérben, hiába, ahogy a zenémet, úgy a személyemet sem szeretheti mindenki. Nincs új a nap alatt, a vád részéről ugyanaz hangzott el, mint két éve
- mondta a zenész a lapnak, aki "tiszta lelkiismerettel" várja az ítéletet, és bízik abban, hogy "a végén az igazság győzni fog".
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Saját aranyukra fáj a németek foga
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti