Az EP-képviselőjelölt azt mondta, hogy a bírálati lapokat még 2012 tavaszán kérte ki. Amikor kérése teljesítését a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) megtagadta, bírósági eljárást indított, amit meg is nyert, így jutott a dokumentumokhoz.
A politikus véleménye szerint a helyzet precedensértékű és a jövőben minden állami földre beadott pályázat és azok elbírálása is nyilvános kell, hogy legyen. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a pályázatok szövege továbbra sem nyilvános, de véleménye szerint következő lépésként azokat is megismerhetővé tenni. Azt is közölte, hogy hétfőn elsősorban Pest, Fejér, Veszprém és Bács-Kiskun megyékből származó pályázatok értékeléseit kapta meg. Hangsúlyozta: ha az Együtt-PM jelöltjei bejutnak az Európai Parlamentbe, akkor ott is az átláthatóságot és a nyilvánosságot fogják képviselni.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Saját aranyukra fáj a németek foga