Az akinek lerjárt a második oltásra kijelölt határideje, tehát nem veszi fel a második oltást, azt törlik a védettségi igazolványok nyilvántartásából, elveszíti az első oltás után kiadott védettségi igazolványát - jelentette be a miniszterelnök a csütörtöki kormányinfón.
Az RTL Híradó megpróbálta kideríteni, hogy pontosan mikortól törlik és hogyan tudják majd a szolgáltatók ellenőrizni, ha egy kártya már nem érvényes, ám erre a kérdésükre a kormánytól csak annyit válaszoltak, hogy a részletekről szóló jogszabály még előkészítés alatt van.
Kapcsolódó
Rusvai Miklós víruskutató szerint a teljes védelem kialakulásához a második oltás beadása is szükséges, csak így alakulhat ki nyájimmunitás.
A Magyar Közlönyben még pénteken esete megjelent a védettségi igazolványról szóló rendelet módosítása, amelyből az derül ki, hogy ha valakinek 14 nap van még az igazolvány lejártáig vagy lejárt az igazolványa, újra megkaphatja azt, ha igazolja, hogy még a szervezetében fellelhetők a koronavírus-antitestek. Ehhez végezni kell egy, az egészségügyi szabályoknak megfelelő, Magyarországon működő egészégügyi szolgáltató által üzemeltetett laboraróriumi vizsgálatot, amely igazolja, hogy az érintett szervezetében a koronavírus ellenanyaga jelen van. Illetve azt is, hogy az EESZT-ben nem tartanak nyilván pozitív eredményű koronavírus kimutatására szolgáló antigén gyorsteszt vagy molekuláris biológiai vizsgálati eredményt.
Ez azonban azokat érinti, akik igazoltan fertőzöttek voltak, nekik ugyanis 6 hónapig érvényes a kártya, míg azoknak, akiknél utólag egy ellenanyag-vizsgálat bizonyította be, hogy átestek a koronavíruson, 4 hónapig érvényes. Akik beoltották magukat, azoknak nem szerepel lejárati idő az igazolványukon, csak az oltás időpontja.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Lasszóval fogják az embereket ezekre a versenyekre Milánóban