A kormány intézkedései segítik a munkahelyek megmentését, a tőke- és a kamatfizetés moratóriuma például lehetővé teszi, hogy a vállalkozó ki tudja fizetni a munkavállaló bérét.
A turizmusban több mint 400 ezer ember dolgozik, akiket az ágazatban és Magyarországon kell tartani - tette hozzá.
Az ügynökség felháborító magatartásnak tartja, hogy sok munkáltató nem várta meg a kormány intézkedéseit, és utcára tette a munkavállalók jelentős részét. Ennek ellenére Könnyid László bízik abban, hogy a munkáltatók többsége megtalálja majd a közös nevezőt a munkavállalókkal.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán