Ujhelyi elmondta: az elmúlt időszakban írásban és személyesen is lobbizott az Európai Bizottságnál azért, hogy azok a magyar állampolgárok, akik kínai vagy orosz oltást kaptak, de most harmadik oltásként egy európai engedéllyel bíró vakcinát is felvesznek, ugyanúgy megkaphassák az európai covid-igazolványt és ne kelljen a jövőben utazási korlátozásokkal szembenézniük annak hiánya miatt.
Az MSZP európai politikusa közölte, hogy írásbeli választ kapott Ursula von der Leyentől, az Európai Bizottság elnökétől, aki leszögezte, hogy a keleti oltások elismerését tagállami hatáskörben hagyták, vagyis azok elfogadását külön megállapodásokban kell kezelnie az érintett európai országoknak. Von der Leyen ugyanakkor – Ujhelyinek küldött levelében – azt is közölte, hogy a magyar politikus „által felvetett kérdést a Health Security Committee, vagyis az Unió Egészségbiztonsági Bizottságában meg fogják vitatni a koordináció elősegítése érdekében”.
Kapcsolódó
Az MSZP EP-képviselője ismertette, hogy ez a bizottság az uniós tagállamok egészségügyi hatóságainak képviselőiből áll, vagyis – mint fogalmazott – a magyar kormány delegáltjának ott kell majd „megharcolnia azért, hogy a többi tagállam megértse a sok százezer magyar ember problémáját, még akkor is, ha azt alapvetően épp a magyar kormány idézte elő”.
Az MSZP EP-képviselője a sajtótájékoztatón megismételte: hibásnak és felelőtlenségnek tartja, hogy az Orbán-kormány kilépett a közös, uniós vakcinabeszerzésből, és helyette uniós engedéllyel egyelőre nem rendelkező vakcinákat terveznek előállítani a Debrecen mellett épülő állami oltóanyaggyárban.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram