A járvány lecsengőben van, a 19. héten országos szinten enyhén csökkent a szennyvizekben a koronavírus örökítőanyagának mennyisége. A legtöbb településen stagnálást mértek, Debrecenben, Egerben, Győrben, Kaposváron és Veszprémben csökkenést, Budapesten kisebb mértékű csökkenést regisztráltak - közölte Galgóczi Ágnes a napi járványügyi adatok felsorolása után.
Az oltásokra térve elmondta, a regisztráltak 84 százalékát már beoltották. Ma is folytatódik a 16-18 évesek oltása a kórházi oltópontokon, senki ne felejtse otthon a szülői hozzájárulást - kérte.
Korlátozottan még lehet jelentkezni Szputnyikra és AstraZenecára és kevés Pfizer is rendelkezésre áll azoknak, akik erről SMS-ben értesítést kaptak - jelentette ki.
Ma érkezik 334 620 adag Pfizer-vakcina, amit első és második körös oltásokra is felhasználnak. Az első körös Pfizer-oltásokról hamarosan további tájékoztatást ad az operatív törzs - mondta Galgóczi Ágnes.
A háziorvosoknál Sinopharm, Janssen és Moderna vakcinák érhetők el.
Az osztályvezető kiemelte, hogy a csökkenő esetszámok és az oltottak növekvő száma mellett is be kell tartani a higiénés szabályokat, és a 2. oltást sem szabad elhanyagolni.
A mai tájékoztatón egyetlen újságírói kérdést sem olvastak fel.
Keddi statisztika
382 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 798 955 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 64 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 277 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 640 964 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 128 714 főre csökkent. 2197 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 251-en vannak lélegeztetőgépen.Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Indul az első rostálás a választás előtt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért