A Magyar Orvosi Kamara elnöksége arra kéri honfitársait, hogy a koronavírus járvány agresszív, súlyos szövődményeket okozó változatának gyors terjedése miatt tömegrendezvényeken csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők vegyenek részt, és viseljenek maszkot - közölte honlapján a köztestület.
A maszk használatának fontosságára gyakorlatilag már az összes járványügyi szakértő, orvosok, epidemiológusok, víruskutatók, köztük Kemenesi Gábor, Jakab Ferenc, Oroszi Beatrix, Rusvai Miklós és a Magyar Tudományos Akadémia is felhívta a figyelmet itthon. Sőt, tegnap már Galgóczi Ágnes, az NNK osztályvezető-helyettese is maszkviselést javasolt.
Kapcsolódó
Kormányzati szigorításról azonban továbbra sincs szó, arra való hivatkozással, hogy a hazai védekezés oltásalapú.
Csakhogy minden szakértő egyetért abban - legutóbb az IME konferenciáján előadást tartó Jakab Zsuzsanna, a WHO vezérigazgató-helyettese is beszélt erről -, hogy a vakcina amellett, hogy szükséges, nem nyújt elegendő védelmet.
A delta variáns terjedése és a stagnáló oltási hajlandóság idején a maszkhordás nyilvános bagatellizálása nem más, mint járványügyi károkozás, akárcsak az oltásellenesség - erről a Koronavírus vakcináció oldalon Dobson Szabolcs szakgyógyszerész írt, egy új kutatás eredményeire hivatkozva.
Az eredeti vírushoz képest a sokkal gyorsabban terjedő, szaporodó és súlyosabb betegséget okozó delta variáns ellen csak komplexen lehet és kell védekezni, tehát az oltáson kívül hordani kell a maszkot, tartani a távolságot és ügyelni a kézfertőtlenítésre.
A romló járványhelyzetben a tömegrendezvényeken való részévétel veszélyeire a napokban Rusvai Miklós víruskutató is figyelmeztetett. A Békemeneten való részvétel szerint kockázatos is lehet, mivel Romániából is hívnak oda résztvevőket, ahol köztudottan kritikus a járványhelyzet.
A delta variáns terjedése miatt Magyarországon a múlt péntekihez képest ma megduplázódott a fertőzöttek, két és félszeresésre nőtt a halálos áldozatok száma.

Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére