A második hullám csúcsán 674 beteg volt lélegeztetőgépen, miközben már a járvány előtt is 1600 készülék állt rendelkezésre. Mégis további 16 ezer gépet szereztek be 300 milliárd forint értékben. Nem érzi jogosnak a kritikákat? - kérdezte a Blikk Kásler Miklóstól, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjétől?
A 71. születésnapját hétfőn ünneplő miniszter válasza szerint itt a nyakunkon a harmadik hullám, gyorsan terjed a brit variáns, ami tudjuk, hogy legalább 70 százalékkal fertőzőképesebb, fiatalabb korosztályokat is elér, illetve a betegség lefolyása súlyosabb. Naponta két-háromszáz ember kerül most kórházba, ötszáz felett van és meredeken nő a lélegeztettek száma. Szerinte nem lehet pénzben mérni azt, hogy lélegeztessünk egy embert vagy sem.
Egy interjúban 2018-ban azt mondta, bízik benne, hogy a hálapénz négy éven belül eltűnhet. Most úgy tűnik, ebben jelentős előrelépés történt. Valóban eltűnhet a hálapénz, de a koronavírus nélkül is eljutottunk volna-e idáig? - szólt egy másik kérdés.
A világjárvány a magyar egészségügy előnyeire és hiányosságaira is kétségkívül rámutatott - felelte Kásler. Láttam a magyar egészségügy romlását szakmailag és etikailag is. A járvány az átlagember számára is rámutatott arra, miken kéne változtatni. A paraszolvencia is ide tartozik, de nagyon sok minden más is. Nem kértük ezt a járványt, de így alakult.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Lasszóval fogják az embereket ezekre a versenyekre Milánóban