A légúti fertőzésekre - mint amilyet a koronavírus is okoz - jellemző a szezonalitás, így sok előny származhat abból, ha a nyarat a szabadban töltik az emberek. Ugyanakkor a zárt, légkondicionált helyiségekben, ahol sok ember tartózkodik együtt, a vírus fertőzőképes marad. Emiatt kellene visszatérni a maszk használatára például az irodákban - mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a rádióban.
Ősszel ez a helyzet változik. A rektor arra számít, hogy november környékén ismét emelkednek az esetszámok. Nem véletlen, hogy mindenhol a világon arra törekednek, hogy a vakcina ekkorra elkészüljön.
Egy éven belül egy országot kétszer bezárni nem lehetséges, ezért másfajta stratégiára lesz szükség. Ennek része lehet a szigorú maszkhasználat és a zárt térben egyszerre tartózkodók számának korlátozása - fogalmazott Merkely az MTI beszámolója szerint.
A tervek szerint október környékén, amikor az esetszámok megint emelkedni kezdenek, újra elvégzik az országosan reprezentatív koronavírusteszt-sorozatot.
Mind Magyarországon, mind pedig külföldön folyamatosan csökken a koronavírushoz köthető halálozás, ebből arra lehet következtetni, hogy a vírus veszített agresszivitásából - véli a szakértő.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj