A tapasztalatok szerint a részleges immunitású közösségekben gyorsabb alakulnak ki mutációk. Ez egy hosszútávú kockázat, most a rövidtávú problémákat kell megoldani, később majd kiderül, hogy kialakultak-e menekülőmutánsok.
- mondta a szakember.
Az, hogy a korábban tapasztaltakhoz képest fiatalabb korosztályt érint a harmadik hullám, részben azzal magyarázható, hogy az idősek már megkapták a védőoltásokat, részben pedig azzal, hogy a Magyarországon fertőző brit és dél-afrikai mutáció kórokozó képessége erősebb - magyarázta.
"Az átimmunizáltságnak el kéne érni a 70 százalékot, ami hétmillió embert jelent," Ebbe beleszámít az 1-1,5 millió magyar, aki már elkapta a koronavírust. Tehát ha májusig be is oltanak egymillió embert, akkor is még legalább ugyanennyit kéne immunitásban részesíteni - idézi a 444 a szakembert.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben