A koronavírus többféleképpen is okozhatja a fertőzött halálát. A fertőzés legismertebb szövődménye a tüdőgyulladás, amely súlyos esetben halához vezethet. Gyakori a vírus véralvadásra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatti vérrög képződés, ami akár a szív leállásához is vezethet. Harmadik eshetőség, amikor az elhúzódó kórházi kezelés következtében legyengült immunrendszerű koronavírusos beteg elkap egy vagy több kórházi fertőzést, és ebbe hal bele - olvasható a portál cikkében, amely egy konkrét esetet is bemutat, amelyben az intenzívre került covidos beteg halálát végül kórházi fertőzés okozta.
Az intenzív osztályokon eleve nagy a fertőzésveszély, az európai ECDC járványügyi ügynökség által közölt riport alapján az ezeken az osztályokon legalább 2 napot kezelt betegek majdnem 10 százaléka elkap valamilyen kórházi fertőzést, és ez az arány az itt eltöltött ápolási napok hosszával csak emelkedik. Ide eleve súlyos állapotú, meggyengült immunrendszerű betegek kerülnek, a kezelések és az azoknál használ eszközök - lélegeztető tubus, centrális véna, vénakanul - pedig kaput nyitnak a fertőzésnek.
A fertőzés további forrása lehet az ápolószemélyzet. Ideális esetben egy ápolóra két beteg jut, így csak két beteg között tudja átadni a fertőzést, ha esetleg nincs ideje betartani az infekciómegelőzés szabályait.
De gondoljunk bele, hogy a covidos osztályokon egy ápolóra 4-6 páciens is jut, akik között terjedhetnek a fertőzések, ráadásul az ápolóknak is sokkal kevesebb idejük van így két ellátási pont között kezet fertőtleníteni és kesztyűt cserélni - mondta a szakorvos a portálnak. A kórházi fertőzések tehát adottak az intenzív osztályokon, azonban egy jelentős részük a kielégítő szakszemélyzet megléte esetén ki is védhető.
Ahhoz, hogy a fertőzéseket minimálisra csökkentsék, viszont arra lenne szükség, hogy az egészségügyi eszközöket az infekció megelőzés szigorú szabályait betartva helyezzék be a betegeknek, és az egészségügyi személyzet minden esetben fertőtlenítsen kezet és cseréljen gumikesztyűt két beteg kezelése között.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet