A Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlása szerint a koronavírus tüneteinek jelentkezése után minimum 10 napig otthon kell maradnia annak, aki megfertőződött, és csak akkor hagyhatja el a házi karantént, ha már 3 napja láztalan. Ezt az időt rövidítené le az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ.
Falus szerint is lehetne változtatni a hatósági karantén tíznapos időtartamán amiatt, hogy a koronavírus most terjedő omikron variánsánál rövidebb a lappangási idő és a fertőzőképesség is hamarabb elmúlik.
Csakhogy a hatósági karantén nem működik jelenleg Magyarországon. Senki nem ellenőrzi, hogy a karanténszabályokat betartatják-e, tehát a karantén pillanatnyilag egy önkéntes vállalás
– mondta a műsorban a tüdőgyógyász szakember, aki mindenkinek azt ajánlja, hogy enyhe tünetek esetén 5 nap karantént tartson.
Elmondta, jelenleg a hatóság a fertőzések döntő többségéről nem is szerez tudomást, a saját pénzből vásárolt teszttel otthon igazolt esetek zöme be sem kerül a nyilvántartásba, ezért lehet a fertőzöttek valós száma akár tízszerese is a hivatalosnak Falus szerint.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán